Levele elküldésével elfogadja adatvédelmi tájékoztatónkat.
Egy Hermés Birkin táska hatalmas kincs, nem vehetjük le csak úgy a boltok polcairól, ha pedig egy régebbi darabba ruháznánk bele, még többet fizethetünk érte, hiszen az biztosan olyan hölgy kezében volt, aki megtestesítette a luxust. Nem véletlen, hogy ezeket nagy aukciókon adják el. Pedig a francia énekesnő, Jane Birkin még álmában sem gondolta, hogy egyszer az ő neve fémjelzi majd a nők többségének álmát.
Szerző(k): L. K.Közel 20 milliárd forintos fejlesztéssel bővítette ellátási láncát a Rossmann drogérialánc a fővárosi agglomerációban: az Üllőn felépített 28 ezer négyzetméteres létesítmény mindössze 11 hónap alatt érte el jelenlegi készültségét.
Szerző(k): L. K.Sejteni lehetett, hogy az Ügyfélkapu+ is bevonzza a csalókat. A próbálkozások megkezdődtek.
Szerző(k): L. K.A 2024 márciusában bevezetett tarifareform egyszerűsítette a kedvezmények rendszerét, és sokak számára tette olcsóbbá az utazást a helyközi közösségi közlekedésben. Ennek köszönhetően a jegy nélküli szabályszegések száma is jelentősen csökkent. A MÁV-csoport ellenőrei is hatékonyabban működnek.
Szerző(k): L. K.Miközben örök vitatéma, hogy hány éves korig vezessen egy ember, Texasban nem csinálnak ebből nagy ügyet. Most éppen egy 101 éves férfi felelt meg az előírásoknak, de kiderült, előtte 103 éves testvére is megkapta a vezetői engedélyt.
Szerző(k): L. K.A Citroën 2CV a francia Citroën autógyár egyik legnagyobb sikerű modellje volt. A 2CV jelölés a francia "két ló" kifejezésből származik és a két lóerőre utal. Az első prototípus 1939-ben készült el. A gyártás 1948. október 7-től 1990. július 27-ig tartott. Most pont a 80. születésnapra megújulva visszatérhet a népautó, amelyet kinézetéért és olcsóságáért vettek.
Szerző(k): L. K.Január elején megkezdte működését az új posta Tihanyban, miután a Magyar Posta tavaly augusztus elsejei hatállyal országszerte megközelítőleg száz postahivatal bezárásáról döntött, és ez is köztük volt. A felháborodás akkora volt, hogy az önkormányzat vállalta, a posta működtetésre éves szinten nyolcmillió forintot költ.
Szerző(k): L. K.Az erdőrongálók ellen lép fel a Bakonyerdő Zrt. Nemcsak személyes jelenléttel, hanem drónokkal is figyelik a területet, hogy az erdőt megvédjék az illegális szemétlerakóktól éppúgy, mint a krosszmotorosoktól.
Szerző(k): L. K.Ma egy esküvő lagzival 7 millió forint környékén áll meg, de lehet az 10 millió is, és sok pár inkább alternatív megoldást keres, hogy jobban kijöjjenek. A nászajándék viszont nehéz kérdés, így a legjobb, ha van lista, amiről választani tudunk, vagy pénzt adunk ajándékba. A kérdés, hogy mennyit?
Szerző(k): L. K.